Nem kell a sült krumplival bajlódni, de a végeredmény ugyanolyan finom lesz ha a gyrost ropogós burgonya tócsnin tálaljuk. Nekünk annyira ízlett így, hogy a héten már háromszor készítettem. Íme a recept:
Gyros tócsnin, tzatzikivel
Hozzávalók 4 főre:
A húshoz:
1 kg csirkemell filé
fűszerek ízlés szerint
(oregano, fokhagyma, pirospaprika, só, bors, kakukkfű, petrezselyem, fahéj)
A tócsnihoz:
1-1,2 kg burgonya
2 gerezd fokhagyma
1-1,5 tk. só
1 kk. bors
2 ek. liszt
A sütéshez:
olaj
A tzatzikihez:
1 db közepes kígyóuborka
2 gerezd fokhagyma
1-1,5 dl görög joghurt
só
friss kapor (ízlés szerint)
A tálaláshoz:
paradicsom
lilahagyma
Elkészítés:
Első lépésként a tzatzikit készítjük el.
Az uborkát alaposan megmossuk, majd héjastól durvára lereszeljük. (aki szeretné megpucolhatja) Enyhén sózzuk, kb. félórát állni hagyjuk, majd lazán kinyomkodjuk a levét. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a finomra vágott friss kaprot, majd hozzákeverjük a görög joghurtot is, majd fogyasztásig a hűtőszekrénybe tesszük.
A húst csíkokra vágjuk, alaposan befűszerezzük, majd egy serpenyőben kevés olajon megsütjük.
A tócsnihoz a burgonyát sajtreszelőn lereszeljük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, kevés lisztet és alaposan elkeverjük.
Egy kisebb serpenyőben, kevés olajon, desszertes tányér méretű aranyszínű és ropogós tócsnikat sütünk belőle, személyenként 2 darabot.
A paradicsomot és a lilahagymát felszeleteljük.
Tálalás:
Minden tányérra leteszünk egy tócsnit, majd rásimítunk 1 nagy evőkanál tzatzikit és befedjük a második tócsnival. Ráhalmozunk egy adag tzatzikit, a fűszeres gyros húst, paradicsomot és lilahagymát. Ízlés szerint kaporral is megszórhatjuk.
Jó étvágyat kívánok!