A szalonnás-majorannás csirkemell, burgonya ágyon egy egyszerű és nagyon finom étel, amit a nagymamám sokszor készített nekünk remoskában nyaranta a telken. Mellé mindig járt finom saláta paradicsomból uborkából paprikából és persze hagymából vagy finom savanyúság. Az egyszerű ételek is lehetnek nagyon finomak 😉
Szalonnás-majorannás csirkemell, burgonya ágyon
Hozzávalók 4 főre:
80 dkg csirkemell filé
1,5 kg burgonya
1-2 fej vöröshagyma
15 dkg szalonna
3 gerezd fokhagyma
majoranna
2-3 ek. olaj
só, bors
Elkészítés:
A burgonyát meghámozzuk, és kockákra vágjuk.
A csirkemell filét tetszés szerint feldaraboljuk, majd sóval, borssal, majorannával és zúzott fokhagymával fűszerezzük. Hozzáadunk 1 ek olajat és alaposan összeforgatjuk.
A burgonyát egy kiolajozott tepsi aljába simítjuk. Rászórjuk a felszeletelt hagymát, majd sózzuk, borsozzuk.
A tetején eloszlatjuk a befűszerezett húst, majd rápakoljuk a tetszés szerint felszeletelt füstölt szalonnát.
Alufóliával lefedve, 160 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és kb. 60 perc alatt megsütjük. A végén vegyük le róla a fóliát, hogy egy kis színt kapjon.
Savanyúsággal kínáljuk.
Megjegyzés:
Készíthetjük sütőzacskóban vagy remoskában is.