Az egyik legegyszerűbb és legfinomabb húsos ételünk a székelykáposzta. Nálunk töltött káposzta helyett szokott készülni karácsonykor is. Mellette szól még az is, hogy hűtőben napokig eltartható, többször újramelegíthető és jól fagyasztható. 🙂
Székelykáposzta
Hozzávalók 6-8 főre:
15 dkg húsos szalonna (pl: kolozsvári)
2 fej vöröshagyma
1 – 1,2 kg hús (sertés comb, vagy lapocka)
1 kg savanyú káposzta
kb. két evőkanál zsír (vagy 3-4 ek.olaj)
só
kevés őrölt bors
2 ek. őrölt pirospaprika
2-3 babérlevél
A tálaláshoz:
tejföl
friss kenyér
Elkészítés:
A húst jól megmossuk, és 1,5 cm-s kockákra felvágjuk. A hagymát apróra vágjuk. A szalonnát felkockázzuk.
Egy lábasban felhevítjük a zsírt, beletesszük a szalonnát majd az apróra vágott hagymát és megpirítjuk. (zsír helyett olajjal is elkészíthetjük)
Amikor a szalonna szépen pirult és a hagyma is üvegesre párolódott beletesszük a pirospaprikát és átkeverjük. Rögtön utána rádobjuk a felkockázott húst és átforgatjuk.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Picike vizet öntünk alá.
Lefedve kb. egy órán keresztül pároljuk, ha időközben elfőné a levét kevés vízzel pótoljuk.
Amikor a hús megpuhult hozzáadjuk az átmosott és lecsöpögtetett savanyú káposztát, valamint a babérleveleket. Ha szükséges, kevés vizet adhatunk még hozzá, hogy kellőképpen szaftos és ne száraz legyen a végeredmény.
Lefedve addig pároljuk még, míg a káposzta megpuhul.
Tejföllel és friss kenyérrel kínáljuk.