Régi éttermi fogás, mely tulajdonképpen egy natúr sertés vagy borjúszelet, tetején tükörtojással. Nálam most csirkemellből készült és feldobtam egy kis sült baconnel is. Nagyon egyszerű és nagyon finom. Próbáljátok ki ti is.
Holstein szelet csirkemellből
Hozzávalók 4 főre:
8 szelet csirkemell
8 szelet bacon
4 db tojás
só
bors
ízlés szerinti fűszerek (majoránna, oregano, kakukkfű)
kicsi mustár
kevés olaj
A körethez:
50 dkg burgonya
A salátához:
Apró salátalevelek
paradicsom
uborka
lilahagyma
A salátaöntethez:
Fehérborecet
olivaolaj
méz
Elkészítés:
A hús szeleteket sóval, frissen őrölt borssal fűszerezzük, majd bekenjük mindkét oldalát mustárral.
Grillserpenyőben zsiradékot hevítünk és néhány perc alatt pirosra sütjük először az egyik, majd a másik oldalát.
A bacon szeleteket süssük ropogósra és vegyük ki egy tányérba. Ezután tojásokat egyenként egy kevés olajon süssük meg, szórjuk meg a tetejét ízlés szerint sóval.
A paradicsomot, uborkát és a lilahagymát tetszés szerint felszeleteljük és egy tálba halmozzuk. Elkészítjük a salátaöntetet melyet ízlésünk szerint keverünk ki majd összeforgatjuk a zöldségekkel.
A burgonyát meghámozzuk, tetszés szerint felszeleteljük és bő olajban megsütjük.
Tálalunk.
A tányérra halmozunk egy adag salátalevelet, majd megpakoljuk az öntetes zöldségekkel.
A húsra bacon szeleteket és tükörtojást teszünk, majd a sült burgonyával körítjük.
Jó étvágyat kívánok!